Aki február 3-án este eljött a Szentgyörgymezői Olvasókörben szervezett jótékonysági koncertre és az azt követő össztáncra, megtapasztalhatta, milyen lehetett egy este a fonóban, bő másfél évszázaddal ezelőtt.

Ahogy télvíz idején a farsangi időszakban akkor is, most is összejöttek az emberek, hogy együtt töltsenek egy estét, jó muzsikával, baráti beszélgetéssel, tánccal és mulatsággal. Kukoricát ezúttal nem morzsolt senki, de nagyon sok minden ugyanolyan volt, mint a XIX. században - még a zene, a dalok is. Talán csak a hangszerek változtak kicsit...

...és talán az összejövetel célja volt olyan, amilyen nem lehetett volna ükapáink idején.

Akkoriban ugyanis nem volt még vízvezeték, ami megadván magát az idő és a víz nyomásának, úgy döntött, hogy az éltet adó folyadékot szabadjára engedi valahol a Szentgyörgymezői Olvasókör százéves falai alatt, tetemes anyagi kárt okozva ezzel e kiemelkedő kulturális intézménynek. Mivel az épület terveiről nem derül ki, hogy merre is kellene keresni a hibát a régi vezetékezésben, egyszerűbbnek és olcsóbbnak tűnik, ha új csőhálózat készül az épületben. Víz hiányában ugyanis be kellene zárni e patinás intézményt, mely több mint 20 csoport szorgos tevékenységének ad otthont.

Egy normális városban ezzel nem lenne probléma: adna pénzt a település - de Esztergom 2010 októbere óta nem normális város: a politikai patthelyzet következtében a város kasszája jobban kong az ürességtől, mint ezen a péntek estén kongott az Olvasókör nagyterme a hangos zenétől. (Pedig igazán igyekeztünk halkak lenni...)

Szerencsére Esztergom lakói viszont normálisak: a kialakult helyzet következtében olyan összefogás jött létre városszerte a különféle közösségek között, ami országosan is példaértékű lehetne. A normális ember pedig így reagál, ha baj van: segít. Ki pénzzel, ki munkával, ki egyéb felajánlással. Polgár József, az Olvasókör igazgatója jótékonysági estet szervezett, hogy annak bevételéből meg lehessen vásárolni az új vízvezeték kiépítéséhez szükséges anyagokat. Egy helyi vállalkozó ugyanis felajánlotta, hogy ő és csapata ingyen kiépítik az új rendszert, ha megvan az anyag - munkadíjat nem kérnek. Egy másik vállalkozó azt ígérte, hogyha a "vizesek" befejezték a dolgukat, akkor ők pedig elvégzik az ilyenkor szokásos kőműves munkálatokat, és újra széppé varázsolják az érintett helyiségeket - szintén ingyen. Az intézményben működő kézműves körök felajánlották, hogy tombola tárgyakat készítenek, így minden adott volt egy jótékonysági esthez, már csak a műsor hiányzott.

Itt került képbe a Szentgyörgymezői Olvasókörhöz sok szállal kötődő Sic Transit Gloria Mundi. Az igazgató úr meghívására természetesen azonnal igent mondtunk, s hogy ne csak a jól megszokott műsorunkkal lépjünk színpadra, hanem valamivel különlegesebbel is e különleges alkalomra, így Attila elkezdett szervezkedni, s ahogy Facebook oldalunkon írta:

"Régi álmunk vált valóra azzal, hogy e jótékonysági est kapcsán olyan vendégekkel vehettük körül magunkat, akik a magyar népzene és néptánc autentikus formáját művelik, mégis jól megfértünk egymással, sőt kiegészítettük egymást. Köszönet a Tátika énekegyüttesnek (Bégányi Dorka, Fülöp Tonka, Fritz Janka), hogy fiatalságuk ellenére is ilyen magas fokon művelik a népdalaink ápolását és előadását, valamint külön köszönet a Váralja táncegyüttesnek, hogy megleptek bennünket néhány tánc erejéig...
Reméljük mindkét együttest láthatjuk még magunk mellett..."

Így aztán az estét egy kissé hosszabbra nyúlt szerelés és Polgár József bevezető szavai után, a pécsi hóviharból éppen megérkező basszusgitárosunk színpadra léptét követően e három lányka nyitotta meg, abszolút korabeli fonó-hangulatot varázsolva avatott és értő népdaléneklésükkel. Kis csokruk befejeztével Janka csatlakozott hozzánk a színpadon, és előénekelte a Nem úgy van az... kezdetű dalt, amit mi lelkesen folytattunk.

Innen egymást követték a népdalok feldolgozásai, amikor a közönség első sorában helyet foglaló Váralja néptáncegyüttes négy táncospárja felpattant és táncolni kezdett arra a régi magyar dalra, ami a XX. század legfontosabb hangszerén szólalt meg: elektromos gitáron. Tényleg csak a hangszerek változtak...

Felemelő pillanat volt, múlt és jelen találkozása azon az örök íven, melyet életnek hívnak. Ritkán van részünk ilyenben, el is raktároztuk elménkben mélyen.

A koncert második felében egy újabb népdal csokor erejéig ismét átadtuk a lányoknak a színpadot, hogy utána Jankát újra magunk között üdvözölhessük. A műsor tehát folyt tovább, s a tetőpontját talán a Tavaszi szél vizet áraszt alatt érte el: Janka ugyanis egy olyan változatát énekelte e gyönyörű népdalnak, melynek csak szövege egyezett meg a mindenki által ismert daléval, melódiája viszont nagyban különbözött. Utána jöttünk mi a magunk power ballad-os feldolgozásával, melyre megint táncra perdültek a Váralja tagjai, akik között ezúttal Kálmán legkisebb lánya, Kata is ott ropta - és újra olyan érzés kerített hatalmába bennünket, mintha a fonóban lennénk - csak nem másfél száz éve, hanem most.

Nem tudjuk, a közönség hogyan élte meg, nekünk egy pillanatnak tűnt a színpadon töltött másfél óra. A tapsot ezúttal nem csak kaptuk, adtuk is: igazán megérdemelték az est fényét emelő művésztársak - a Tátika énekegyüttes és a Váralja néptánc csoport. Tényleg jó lenne még fellépni így együtt!

A koncertet jó hangulatú tombolahúzás követte, majd következett az össztánc Vereckei Attila közreműködésével. A jó hangulatot látva zenekarunk néhány tagja nem bírt magával, és csatlakozott Attilához. Így kerekedett aztán kétórás mulatság e jelenkori fonó-est végére, melyre a koronát Polgár József jó érzékkel az utolsó táncot követő bejelentése tette fel: 301.000 forint gyűlt össze, mely fedezni fogja a felújítás anyagköltségét!

A jótékonysági est tehát elérte célját: nem kell bezárni az Olvasókört, folytatódhatnak a színvonalas programok - az összefogás ereje megmutatta: mindent lehet, csak akarni kell!